Hibabejelentés: (+36) 89/313-455 | Ügyfélszolgálat: (+36) 89/313-455 központi szám munkaidőben.|  Email: info@papaivizmu.hu

 

Víz világnapi rendezvények 2014

                                                                               

                                                   alt

Március 22-e a Víz Világnapja. 1992-től, a Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferenciától ünnepeljük ezt a napot, az ENSZ nyilvánította ünneppé március 22-ét. Az ENSZ ezzel hívta fel a kormányok, a szervezetek és a magánszemélyek figyelmét arra, hogy a víz kiemelten fontos szerepet tölt be életünkben. A kezdeményezés legfőbb célja, hogy óvjuk és védjük környezetünket, s ezen belül Földünk felbecsülhetetlen értékét, a vízkészletet. A Víz Világnapja alkalmával a megszokottnál is több figyelem irányul ember és víz évmilliókra visszatekintő kapcsolatára.

Ezen a napon az egész világ megemlékezik az éltető vízről.

A vízszolgáltató cégek elsősorban a vízszennyezés ellen veszik fel a harcot. Minden alkalmat megragadnak, hogy felhívják a figyelmet az ivóvíz védelmére.

Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy a vizet szolgáltató cégek az év minden napján azért munkálkodnak, hogy a csapból mindig folyjon a tiszta, egészséges víz, az elhasznált, szennyezett víz pedig megtisztítva jusson vissza a folyókba, tavakba.

Az idei évben is szakmai programokkal, színes rendezvényekkel hívjuk fel a figyelmet az egészséges, tiszta víz természet adta értékére, ennek az értéknek a megőrzésére, a csapvíz fogyasztásának fontosságára, mindennapi életünkben betöltött nélkülözhetetlen szerepére.

 

A Pápai Vízmű 2014 évi Víz világnapi programjai:

 

1. Pályázatok „Mindennapjaink főszereplője: a víz” címmel

- fotópályázat 10 -18 éves korosztálynak (a cég szolgáltatási területén működő általános és középiskolák diákjai részére)

- rajzpályázat 3 – 7 éves korosztálynak (a cég szolgáltatási területén működő óvodák óvodásai részére)

        A beküldési határidő: 2014. március 17. 1200

         Postázási cím:

          - fotók esetén: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

          - rajzok esetén: Pápai Vízmű ZRt. 8500 Pápa, Vízmű u. 2. „Víz világnapi pályázat”

A pályázók azonosítása: a pályázó neve

                                  a pályázó iskolája, óvodája

                                  a pályázó kora

Pályázónként maximum két darab pályamunka érkezhet! A rajzok bármilyen technikával készülhetnek, méretük maximum A3 nagyságú lehet.

A pályázatok díjazása: korosztályonként az első három helyezett könyvjutalomban részesül, továbbá korosztályonként egy közönségdíjat is ki fogunk osztani.

A díjak átadása: Várkertfürdő, Uszoda

                              2014. március 21. 1630

 

 2.  Előadássorozat a Várkertfürdőben a „A fürdőzés alapszabályai” címmel

Az előadások időpontjai: március 5. – április 1. között négy alkalommal

 

A fürdőzés alapszabályai

előadás-sorozat

Helyszín: Várkertfürdő, tárgyaló helyiség

Előadó: Pápai Vízmű ZRt. laboratórium

1. A fürdőzés alapszabályai, fürdőkultúra, kapcsolattartás a vendégekkel.

Időpont: 2014. március 5. 13:30

2. Fürdővíz mintavételek, vizsgálatok szükségessége gyakorisága, folyamata a laboratóriumban.

Időpont: 2014. március 12. 13:30

3. Fürdővíz kezelési technológiai háttere, a vízkezelés alapszabályai, monitorozás. Vegyszerek helyes használata.

Időpont: 2014. március 26. 13:30

4.  Fürdővíz a betegségek melegágya is lehet.

Időpont: 2014. április 1. 13:30

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

 

3. Nyílt nap a Vízműnél: Ismerkedjünk a vízi-közmű szolgáltatással!

 

a, Előzetes jelentkezés után megtekinthetik az érdeklődők a Vízmű gépparkját, azok működését.

Időpont: március 20. 1300-1500

Helyszín: Pápai Szennyvíztisztító telep, Pápa, Szabó Dezső u. 36.

 

b, Előzetes jelentkezés után megismerhetik az érdeklődők a szennyvíztisztítás folyamatát Pápán a szennyvíztisztító telepen

Időpont: március 20. 1300-1500

Helyszín: Pápai Szennyvíztisztító telep, Pápa, Szabó Dezső u. 36.

 

c, Előzetes jelentkezés után megismerhetik az érdeklődők a Pápa-Tapolcafő karsztvíz lelőhelyet, az UV sugárzással működő vízfertőtlenítést, sétát tehetnek a tanösvényen.

Időpont: március 20. 1300-1500

Helyszín: Pápa-Tapolcafő vízbázis

 

Jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen vagy a 89-511-360 telefonszámon.

 

4. Tudj meg többet a Vízműről!

Stúdióbeszélgetés a Városi Televízióban a Vízmű vezérigazgatójával,

dr. Lukács Endrével

Időpont: március 21.

Várjuk az érdeklődő kérdéseket  a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!

 

5. Városi Víz világnapi vetélkedő

Csatlakozunk a Várkertfürdői Uszodában szervezett játékos vetélkedőhöz.

A vetélkedőre a pápai általános iskolák felső tagozatos diákjait várjuk.

            A városi szintű rendezvény főszervezője a Jókai Mór Művelődési Központ.

A vetélkedő két fordulóját a Vízmű szervezi.

Megragadjuk az alkalmat, hogy felhívjuk a figyelmet a rendszeres csapvíz ivásra (csapvíz ivásra buzdító hűtő mágnes).

A vetélkedő végén a fotó és rajzpályázat díjait is átadjuk.

Időpont: március 21. 1400

Helyszín: Várkertfürdő, Uszoda

 

6. Rajz és fotókiállítás a díjazott pályaművekből

Időpont: március 21 – április 05

Helyszín: Várkertfürdő, Uszoda folyosó

 

7. Csodáljuk együtt városunkat a Pápai Víztorony tetejéről!

„Lépcsőtúra” a víztoronyba. Előzetes jelentkezés után minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Csak 219 lépcső… és a lépcsőzés végén csodálatos kilátás a városra és környékére. A túrán fény derül a víztorony történetére, a vízszolgáltatásban betöltött jelenlegi szerepére, átélhetjük az 1500 köbméter víz alatti és feletti tartózkodás élményét.

Időpont: március 22. 1000

Helyszín: Pápai víztorony

Jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen vagy a 89-511-360 telefonszámon

 

8. Víz világnapi geotúra Bakonyalja Barátai Egyesület szervezésében

Indulás a Pápa-Tapolcafő vízbázisról, tájékoztatás az itt fakadó vízminőségéről, vízkóstolás az ivókútból…

Időpont: március 23. 1000

Helyszín: Pápa-Tapolcafő vízbázis

 

LÁTOGATÁSOK ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN:

Pápateszéri óvodások látogatása

Időpont: március 19. 900-1200

Helyszín: Pápai szennyvíztisztító telep, laboratórium, Pápa-Tapolcafő vízbázis, víztorony

 Vajda Általános Iskola, Pápa

Időpont: március 20. 830

Helyszín: Pápai szennyvíztisztító telep, laboratórium,  víztorony

Vaszari Általános Iskola

Időpont: március 20. 1200

Helyszín: Pápa-Tapolcafő Ivóvízbázis, víztorony

Közgazdasági Szakközépiskola

Időpont: március 21.  800

Helyszín:  víztorony

Fáy lakótelepi Óvoda

Időpont: március 21.  1000és 1100

Helyszín:  víztorony

 Csókai óvodások látogatása a Pápa-Tapolcafői vízbázison

Időpont: március 24. és 25.930

Helyszín: Pápa-Tapolcafő Ivóvízbázis

Lovászpatona Óvoda

Időpont: március 26.    900

Helyszín: Pápai szennyvíztisztító telep, laboratórium, Pápa-Tapolcafő vízbázis, víztorony

Malomsok és Marcaltő Óvoda

Időpont: március 28.    930

                  Helyszín:Pápa-Tapolcafő Ivóvízbázis.

Egészségvédő klub túrája a Pápai víztorony tetejére

Időpont: április 11

 


 

 

 

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

(+36) 89/313-455 munkaidőben. 

Hétfő- Szerda: 8 - 14
Csütörtök: 8 - 20
Péntek: 8 - 14

 

 
TELEFONSZÁMAINK

Központi szám: (+36) 89/313-455

Mérőállás diktálás :

(+36) 89/510-630 a nap bármely szakában, hétvégén is.

ÜZLETSZABÁLYZAT

 

NYOMTATVÁNYOK

 

Facebook

Fórum

 

Elérhetőségeink

Hibabejelentés: (+36) 89/313-455

Központ: (+36) 89/313-455

Ügyfélszolgálat: (+36) 89/313-455 központi szám

Mérőállás diktálás: (+36) 89/510-630

E-mail: info@papaivizmu.hu

Pályázataink


© 2016 PÁPAI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZRT.

8500 Pápa, Vízmű u. 2.

Minden jog fenntartva.

HTTP sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk!
Ha a "Rendben" gombra kattint, elfogadja, hogy sütiket (cookie) használjunk.